Mikroszennyezőkről szóló online előadáson vettek részt a VTK hallgatói

A Víztudományi Kar szervezésében (az EFOP 3.6.1. pályázat keretein belül) fiatal kutatók mikroszennyezőkről szóló előadásait és kutatási eredményeit hallgathatták meg a Kar hallgatói. A pandémiás helyzet következtében az előadásokra online térben került sor.

Elsőként Farkas Rózsa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Mikrobiológiai Tanszék doktorandusz hallgatója tartotta meg előadását „Geológiai és antropogén szennyeződések hatása vizes környezetek mikrobiális közösségeire” címmel. Az előadáson szó esett a Magyarországon veszélyforrást jelentő geogén eredetű arzén, és a természetes vizekbe jutó, új szennyezőforrásként megjelenő nanoanyagokról, illetve e vegyületek mikrobiális közösségekre való hatásának vizsgálatáról.

A második előadáson Hidas András, az Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet munkatársának a Duna gödi szakaszára vonatkozó hosszú távú fitoplankton vizsgálatával kapcsolatos előadását hallhatták az érdeklődők. A kutató az 1979-2017 közötti időszak fitoplankton és vízkémiai adatain végzett elemzéseit mutatta be. Mivel a vizekben található szennyezések elsőként a vízben található algákon jelennek meg, a szakember kutatásában a folyók fitoplankton közösségének minőségi és mennyiségi összetételére koncentrált. A kapott eredményekből kiderült, hogy hosszú távon szignifikánsan csökken a Centrales kovaalgák átlagmérete évszakonként és évenként összevonva is.

Az előadássorozat utolsó előadója a szintén ELTE-s hallgató, Enyedi Nóra Tünde volt, aki a karsztvízi baktériumközösségek összetételéről tartott bemutatót. A karsztbarlangokban található szélsőséges környezetben gyakran csak a baktériumok képesek megélni. A fiatal kutató és társai azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy a baktériumok hogyan alkalmazkodnak az őket érő hatásokhoz, és milyen szerepük van az ásványok kiválásában.


Címkék: Főoldali hírek